Valamivel több, mint 50.000 expó. Ennyit tettem közel 4 év alatt a 400D vázamba. Régóta gondolkoztam már a cserén, de vagy pénzem nem volt rá, vagy épp nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen az utódja. Tegnap viszont megléptem azt, amit már régen szerettem volna: vettem egy 5D mk II-t.
A szeles, hideg idő ellenére ma barátnőmmel elmentünk egyet fotózni. Mindketten izgatottak voltunk. Ő azért, mert mostantól ő pátyolgatja a 400D-t, én meg azért mert végre ki tudtam próbálni az új szerzeményemet. Sok kép készült, de ezek leginkább a géppel való ismerkedés jegyében lettek elkattintva. A nem túl erős sorozatból párat azért belinkelek.
Edina a halszemmel
Tucatfotó, de néha ilyen is kell
Gyülekeznek a felhők
Verda
Nagy az öröm. :) És egyre jobban fotózik. :)
Mert csak :)
A halszem mindent lát
9 megjegyzés:
Kb. 10 perce néztem rá a blogodra akkor konstatáltam, hogy nem volt új post, erre nézem FlickR-en a képeidet és láttam az új képeket és néztem, hogy 5D Mk II-vel csináltad, onnan jöttem vissza ide. Ilyen az én szerencsém :)
Az új géphez gratu, ég és föld lehet a különbség a két gép között (Y)
:)
Igen, a két gép valóban nem egy kategória. Ennek ellenére a 400D-t ma is egy nagyon jó kis gépnek tartom.
Gratula Ákos! Reméljük ez még több gyönyörű fotót jelent tőled! Vagy tőletek? :)
Gratula az új géphez. Sok szép fotót vele. A halszemeket mostanában én is nézem, de az áruk még vissztart csöppet. Igazából, lehet inkább nagylátó kéne majd helyette.
@Sudi: köszönöm! Igyekszünk mind a ketten sokat fotózni. :) Bár a blog valószínűleg megmarad a saját képeimnek. A közös képeknek most készül z új oldalunk. Persze még messze nincsen kész, így még nem tudom linkelni.
@Adam: A halszemek használtan annyira nem drágák, bár tény, hogy egy sima nagylátó sokkal több dologra használható.
Azt szeretném kérdezni hogy mi a halszem típusa az utolsó képen ?
@htibi: egy Peleng 8mm f3.5. Itt vannak róla/vele korábbi bejegyzések: http://akoskiss.blogspot.com/search?q=peleng
A fenti linken van olyan bejegyzés is, amiben egész részletesen írok róla.
Köszi ! Megnézem !
Üdv: htibi
Szia!
Olvasom egy ideje a blogodat, és hasznos dolgokat is nézek róla :)
Én egyelőre csak tanulgatom a fotózást, abból is a retus érdekel jobban, hogyan lehet digitálisan kihozni egy képből ami benne van :)
Viszont kérnék egy kis segítséget is:
http://www.flickr.com/photos/akoskiss/6223141099/
Ezen a képen milyen színkorrekciót használtál? Egyszerűen nem tudok rájönni... :)
(Ha nem nagy kérés, tehetnél fel kis oktató anyagot 1-1 kép alá az utómunkáról ;)
Megjegyzés küldése