Szófia +1

Avagy ami az előző részekből kimaradt.

Ráadásként Dénes javaslatára itt van az a pár érdekesség, ami a napi események leírásakor kimaradt.

Miért maradtak ki ezek a dolgok? Nos, az első ilyen dolog azért maradt ki, mert ha az belekerült volna a leírásba, akkor otthon egyből aggódni kezdtek volna értem. Ilyen volt például a szobaablakból elém táruló kilátás részletes leírása. Azt hiszem az minden utazó rémálma, hogy a hotel avagy a bázis nem olyan, mint amilyennek elképzelte vagy, ne adj Isten, még a legmerészebb képzeleteit is felülmúlja negatív értelemben. Ennyi felvezetés után beszéljenek inkább a képek.

A többi dolog vagy azért maradt ki, mert egyszerűen megfeledkeztem róluk, vagy mert éppen nem illettek bele az aznapi beszámolóba, vagy csak mert egyszerűen annyira apróságról van szó.

Ilyen dolog például a bolgárok furcsa gondolkodása. Ezt leginkább a fordított villanykapcsoló (lefelé van felkapcsolva), a fordított bólogatás és nem a megszokott mutató újjal való hívogató gesztus használata (hanem a mutató és a középső újjak tenyérrel a föld felé néző mozgatásának használata). A fordított bólogatást egyébként akkor sikerült beszívnom, amikor megkérdeztem, hogy van e earl grey teájuk, majd amikor a csaj számomra nemlegesnek tűnően mozgatta a fejét, próbáltam mást kérni, de végül kiderült, hogy van earl grey csak itt az igen az máshogyan van. A hívogatást a BCCI portása játszotta el velem. Magyar ember számára ez olyan mintha azt mutatnák, hogy maradjak ott ahol vagyok, pedig pont az ellenkezőjét jelenti és követnem kellett volna a fickót. Érdekes.

A kábelezéssel nem állnak valami jól, és ezt úgy általánosságban el tudom mondani. A szuper új irodaházban az UTP kábelnek volt kábelcsatorna, a 220-as kábelnek már nem. A hotel étteremében a plafonon össze-vissza vezetékek mászkáltak mindenfelé, holott maga a hely jól meg volt csinálva. A csúcs a hotel lakószintjén a kiégett konnektorok, amik összekormozták a falat. A meszelésig persze nem jutottak el. A villanykapcsoló mellett pedig volt egy lyuk, amiből egy vezeték meredezett kifelé.

Azt hogy Bulgária valójában nincs is olyan messze, misem bizonyítja jobban, hogy Szófiában találtunk Petőfi Sándor és Kossuth Lajos utcákat is. Sőt mi több, egy ház falára Petőfi Szabadság, szerelem című verse volt felfestve magyarul és bolgárul. De továbbmegyek! A bolhapiacon pedig ezt találtuk (a lényeg csak nagyban látszik!):

A befalazott templom. Ezt a templomot sikerült 4 épülettel teljesen "befalazni":

Szófia az délutáni csúcsforgalomban:

És a legfontosabbat még el sem mondtam: megtudtam mire jó ez a mindenhol árult piros-fehér izé. Martenica a neve és a hagyomány szerint ez egy fonalból vagy selyemből készült piros-fehér dísz, amit március 1-től viselnek az emberek. Ez egyfajta tavaszköszöntés. Addig viselik, amíg meg nem látják az első gólyát. Ekkor egy fa ágára kötik. A hiedelem szerint ennek a fának bő termése lesz. Miután a felkötötték az ágra kívánnak valamit. (Forrás: egy olasz(!) BCCI-nál dolgozó srác :D )

Áginak köszönet a pulcsiért, a fényképezőért és az utazó táskáért, Bibinek az információkért, Ádámnak a PDA-ért és Dénesnek a ráadás rész ötletért!

Szófia IV.

Tegnap még az étteremben megbeszéltük, hogy másnap délelőtt átmegyek a többiekhez és a gépem indulása előtt felmegyünk a hegyre kirándulni egyet. Reggel viszont nagyon úgy tűnt, hogy 11 előtt nem tudtam volna odaérni, így ez a program nekem sajnos kiesett, pedig szívesen mentem volna.

11:30-ig el kellett hagyni a szállodát, így reggeli után összecsomagoltam és elindultam lefelé. A recepciónál viszont csak a tegnap esti biztonsági őr volt, aki egy kukkot nem tudott angolul, így a check out némiképp körülményes volt. Végül úgy gondoltam, hogy lemegyek az étterembe és szerzek magamnak egy tolmácsot, mert az őr még a mutogatásból sem értett. Pedig elvileg kellett volna látnia már kijelentkező vendéget. Így kényszermegoldásként a szállodában működő étteremből az egyik pultost magammal rángattam, hogy legyen kedves elmesélni az emberemnek, hogy szeretném elhagyni a hotelt és szeretnék egy tisztességes számlát kapni a cég nevére. Mint kiderült ő nem adhat számlát és belátható időn belül nem is lesz a szállodában olyan ember, aki adhat nekem ilyet. Végül abban maradtunk, hogy csak annyit tudnak tenni, hogy e-mailben utánam küldik, addig pedig elégedjek meg a lepecsételt papír fecnivel. Kérdés, hogy azzal a könyvelésünk mit csinál majd. Mindenesetre nem várhattam meg a keddet (merthogy végül már egy kisebb akciócsoport gyűlt össze, és arra jutottak, hogy sajnos csak kedden tudnak majd nekem számlát adni.) Remek, nem?

Mindegy utoljára még bejártam egy kicsit a várost szuvenír után kutatva, majd megkerestem azt a padot, ahol érkezésemkor a 284-es buszról leszállva megpróbáltam eldönteni, hogy most hol is vagyok valójában. Itt eltöltöttem némi időt összegezve magamban az elmúlt napok történéseit és még egy kicsit szívtam Szófia szmogos levegőjét. A szmog ellenére nagyon romantikus volt, merthogy ez alatt a pár nap alatt kicsit megszerettem a várost a maga hibáival együtt. Valahogy van benne valami.

Miután számon vettem az élet nagy kérdéseit és létem a világban betöltött helyét, elindultam a 284-es azon megállójába, amiben 28-án leszálltam. Lett volna másik megálló közelebb, de nekem ez kellett. Úgy gondoltam, hogy ezzel tudok igazán keretet adni ennek az eltöltött 4 napnak. Mondhatni, a tökéletes befejezés.

A busz sokára jött. Állhattam vagy 40-50 percet a megállóban, mire feltűnt. És képzeljétek, még utas tájékoztatást is találtam ebben a megállóban, pedig korábban váltig állítottam, hogy itt nem törődnek az ilyesmivel. Igaz cirillül volt, de már ez is valami.

Útban a reptér felé még vetettem pár pillantást Szófia külvárosának szörnyű állapotban levő paneljeire. Ez a kép egy kicsit más, mint amit a belvárosban láthat az ember, de ez is Szófia. Ettől lesz ez olyan kerek.

Éhes voltam, úgyhogy a reptéren nem akartam sokat szórakozni. Szerettem volna mihamarabb letudni a check in-t és a biztonsági ellenőrzést, hogy mihamarabb departure lounge-ba juthassak, ahol már csak a beszállásra kell várakoznom, miközben elfogyaszthatom az ebédemet. Az egyik büfénél sorban állva összefutottam Andreas-szal és egy másik SAP-s német sráccal, akik a Frankfurti gépükre vártak. Mint kiderült, a gép a németországi nagy viharok miatt elég tetemes késésben volt. Beszélgettünk pár percet, majd sok szerencsét kívánva nekik elindultam a B8-as kapu felé, ahol az én gépem boarding-ja volt.

A repülőről még egy pillantást vetettem a városra, ami felülről még szebb talán. Igen, azt hiszem most már tudom szépnek látni. :)

Szófia III.

A mai nap első tanulsága, hogy ne bízd magad túlságosan a GPS-re, mert ha az nem működik, akkor városnéző túra lesz a dologból. :)

Ma a megbeszélés elvileg 9-kor kezdődött, persze ekkor én még a városban kavartam GPS hiányában (vagyis volt csak nem talált műholdat a drága). Kb. 9:10-re érhettem a BCCI-hoz, de meglepetésemre nemhogy nem késtem, de én voltam a harmadik, aki odaért. (A másik két ember szintén magyar volt). A németekre nem jellemző a késés, de meglepetésünkre ők is csak 9:40 körül futottak be. Nem tartom kizártnak, hogy otthoni idő szerint jöttek 9-re, ami ugye itt 10. :) Ezután viszont belevetettük magunkat a munkába.

Az ebéd egy közeli étteremben volt. Az első fogás egy salátatál volt mindenféle zöldségekkel és sajttal. Két dolog járt a fejünkben: vagy ennyi lesz az ebéd, ami az előző napi kaja után nem lenne nagy meglepetés, vagy pedig ez csak az első fogás a sokból. Szerencsénkre ez utóbbi volt a helyes tipp. A második valami puhára sütött szárnyas hús lehetett a színe alapján valami szósszal, de finom volt. A desszert pedig két kis tálka, az egyikben vanília, míg a másikban karamella ízű tojáshabos édesség volt. Meglepetésként ért, amikor a szervezők megkérdezték, hogy ki az, aki kér sört vagy bort. Ez valahogy előrevetítette a délutáni munkavégzés hangulatát. Ez be is jött, mert ezután már elég péntek délutáni hangulat lett úrrá az embereken, főleg hogy többen ma utaztak haza.

Munka után a magyarokkal (Bojána, Balázs, Niki, Péter, András) elindultunk várost nézni. Azt hiszem minden létező helyet útba ejtettünk, ami a térképen érdekesebb látnivalóként volt feltüntetve. Így leginkább templomokat néztünk meg, mert a múzeum sajnos addigra már bezárt. De voltuk például török büfében (ha már Bulgáriában vagyunk :)) és megnéztük a helyi bevásárlóközpontot és vásárcsarnokot is.

A közlekedés elég szörnyű Szófiában. Nagyon kevés a gyalogátkelő és az autósok is egészen más stílusban vezetnek. Nekem azt tetszett legjobban, amikor Balázs mesélte, hogy a 4 sávoson mivel reggel befelé jön mindenki, így önhatalmúlag kinevezik az egyik kifelé vezető sávot befelé menőnek. Nesze neked KRESZ! :) Ami még érdekes, hogy nagyon sok a macskaköves út. De hogy mit élveznek ebben?

Az este igazából azután kezdődött, miután találkoztunk Ilyana-val (remélem így kell írni), aki Bojána egy régi ismerőse volt és nem mellesleg elég szemrevaló teremtés. Vele korábban le lett egyeztetve, hogy elvisz minket egy igazi bolgár étterembe. Elég komolyan vette a dolgot, mert mielőtt értünk jött volna, taxival kiment megnézni az éttermet. Végül az egyik ismert szálloda előtt találkoztunk, majd felszálltunk egy villamosra, amiről ennél többet nem is tudok. Ezzel mentünk egy darabig és valahol 10 perc múlva leszálltunk róla. Innét egy kis erdős részen át vezetett az út az étteremig.

Nem kicsi helyet kell elképzelni. Legalább 20db 8-10 fős asztal volt és ebből egy nekünk volt foglalva. Valószínűleg a bolgár csajszi már előre lefixálta, hogy milyen tuti dolgokat kell megkóstolnunk, mert érkezésünk után nem sokkal már hozták is vacsorát. Egy nem kicsi fa tál tele volt rakva minden jóval. A „mindenjó” alatt pedig kenyér-szerű dolog volt, amivel a tálon levő húsokat, túrót, sajtokat, zöldségeket és egyebet lehetet enni. Nagy meglepetésünkre érkezett még egy ugyanilyen tál, pedig már az előző is bőven elég lett volna mindenkinek. A poén az volt, hogy ezt előételnek szánták. Persze jó magyarokhoz méltóan jól belaktunk vele, így már nem nagyon vágytunk többre. :) Kipróbáltunk valami helyi italt is, de a nevére viszont már nem emlékszem.

Egy idő után csatlakozott még hozzánk a bolgár csajszi ismerőse (barátja?), és Bojána még egy korábbi osztálytársa (merthogy Ilyana is az volt), aki szintén bolgár és az ő barátja. Így már egész nagy asztaltársaságot alkottunk.

Este 10 után táncos, énekes show műsor vette kezdetét, amin mindenféle bolgár énekeket énekeltek és népi táncot táncoltak. Ez a show odáig fajult, hogy a táncosok székeken és asztalon táncoltak, a zenészek pedig az asztalok között zenéltek. Nagyon klassz volt, mert ilyet még nem láttam élőben. Érdekes hogy a bolgárok zenéje, tánca valamiféle szerb, macedón, török és görög zene egyvelege. Az ételeikre ez szintén elmondható. Pl. a feta sajtot ők magukénak vallják, persze más neve van itt.

A mulatság alatt azért próbáltunk kommunikálni is egymással, de ezt a hangszálaink csúnyán megbánták, mert a zene túlkiabálásában teljesen elment a hangunk. De megtudtam például, hogy egy átlagos bolgár fizetés kb. 200€. Ami, ha átváltjuk forintba, meglehetősen alacsony összeget kapunk, és akkor ez az átlagos fizetés. Sokan mondták, hogy itt minden mennyivel olcsóbb lesz, de az az igazság, hogy a kaján és a közlekedésen kívül nem nagyon éreztem úgy, hogy olyan olcsó lenne. A bevásárlóközpontban, ami leginkább egy mini plázára hasonlít, szinte ugyanazok az árak voltak, mint otthon. De állítólag az IT-sok itt is bőven az átlag felett keresnek, és itt sincs sok belőlük.

Vacsora után egy bolgár srác és a barátnője, akik az asztalunknál ültek, hazakísértek. A hotelnél teljesen meglepődtek, hogy én ezt a helyet mennyire lehúztam, mert az alagsorban állítólag nagyon neves események szoktak zajlani és ez egy elég jól ismert kulturális központ Szófiában. Szóval ilyen helyen lakok én. :)

Szófia II.

Ma kicsit nehezen akart beindulni a nap. Hiába csörgött 9 órakor az óra, a reggeli csak 10:15-től volt. Későn szoktam reggelizni, de azért ez egy kicsit talán túlzás. Nem beszélve arról, hogy holnap már 9 órakor kezdünk, ami azt jelenti, hogy biztosan nem tudok majd a hotelben reggelizni.

Forgalom:

Az időt mindenféle munkával ütöttem el, aztán reggeli után nem sokkal elindultam gyalog a BCCI-hoz, ami innét azért nem volt valami közel. Időm volt bőven, mert a technikai rész csak délután kezdődött. A GPS-szel hamar odataláltam. Furcsa volt, de a recepción nem tudtak angolul és ahhoz, hogy kiderítsék hova is küldjenek 3 embert kellett. Aztán kedvesen, de bolgárul elmondták, hogy merre menjek. Nem mondom, hogy értettem. Felfelé mutogattak, így aztán megindultam felfelé egy 6 emeletes irodaházban, remélve, hogy előbb-utóbb csak célt érek. Könnyebb volt, mint gondoltam. Az első emeleten egyből megtaláltam a helyet. Bent még a délelőtti téma ment, amire nem voltam hivatalos, de így legalább az ebédre én is úgy mentem, mintha az egész délelőttöt ott töltöttem volna.

A délután munkával telt, nem érdemes sok szót ejteni róla.

Utcaképek:

Munka után Balogh Andrissal (ő Karlsruhe-ból jött a CAS nevű cégtől) elindultunk vacsorát nézni (még inkább enni). Otthon valami ismerőse ajánlott neki egy bolgár gyorséttermet, ahol mindenfajta helyi kajákat lehet kapni. A hely neve egyébként Trops Kashta, ha valaki erre járna érdemes betérni. Az iGO is ismerte, úgyhogy nekivágtunk a városnak, hogy megkeressük. Némi bizonytalanság után sikerült is rátalálni, bár a GPS szerint kicsit máshol volt.

Ez a kereszteződés azért érdekes, mert a képen látható összes autó parkol. A kereszteződés kellős közepén! :)

Igaz nem volt olyan kaja, amit Andris korábban kigondolt magának, de volt mindenféle más érdekesség. Én leginkább valami olyasmit akartam enni, amiben nem lehet csalódni. Így esett a választásom a rakott krumplihoz nagyon hasonló bolgár ételre. Ugyanúgy krumpli van benne, de ők sonkával és hagymával készítik. A nevét nem tudom sajnos. Emellé választottam desszertnek valami kekszes pudingos sütit. Egész jó volt.

Még el sem kezdtük a vacsorát az asztalunk mellet megjelent a többi magyar is. Kiderült, hogy egész véletlenül ők is ott vacsoráztak.

Az izé, amit mindenhol kapni, de fogalmam sincs mi az és miért árulja minden árus:

Vacsora után még megnéztünk egy templomot Andrásnak, aztán indultunk hazafelé. Az úton egy George nevezetű ember megkérdezte tőlünk a pontos időt. Ez nem is lenne különös, de nyilván felmerült bennetek, hogy honnan tudom a fickó nevét. Onnét, hogy miután tájékoztattuk a pontos időről, az úriember a kezünkbe nyomott 1 kártyát, hogyha lányokra van szűkségünk, hívjuk bátran. Remek. Öltönyös üzletembernek tűnt első ránézésre, csak abba nem gondoltam bele korábban, hogy mivel üzletelhet. Most már nem is vagyok rá kíváncsi. :)

A kártya:

A kártya hátulján ez áll: "If you repeat your order, you will have a 20 per cent discount!!!"
Azaz törzsvendégeknek 20%-os kedvezmény. Elgondolkodtató! :D

Nem sokkal később elköszöntem Andrástól és elindultam vissza a hotelbe. Az úton vettem még reggelire pékárút, nehogy éheznem kelljen holnap.

Ma egy csomó olyan helyen jártam, ami már egész fővárosias és valamilyen szinten még szép is volt. A közlekedési eszközeik sokkal régebbiek, mint amik Budapesten vannak, de ennek is megvan a maga bája. Ja, és ma már láttam utcatáblát is!

Kár, hogy nem hoztam el a fényképezőmet, mert tők jó témák voltak, amiket csak azzal lehetett volna lekapni.

Köszi Ági a pulcsit, ma is abba voltam! :)

Szófia I.

Világos volt már, de még forgolódtam az ágyban. Csak reméltem, hogy nem nyomtam már le az órát és időben vagyok. Ennek ellenére megvártam, míg csörgött.

Tegnap este már összeszedtem a cuccok nagy részét, listát is csináltam, hogy mit kell magammal vinni. Akksik feltöltve: fényképező, telefon, laptop, pda. Minden útrakész. A takarítást és a végső bepakolást viszont mára hagytam.

9:00 Nagy nehezen kimásztam az ágyból és feltettem egy adag vizet teának, majd rádöbbentem, hogy nem ártott volna jobban összepakolni előző nap. Mindegy, már megszoktam magamtól. Megcsináltam a teát és elkezdtem rendbe rakni a konyhát, meg a közös helyiségeket, mert Andrásék holnap jönnek haza.

10:00 még mindig pakolok. Azon gondolkoztam, hogy be kellene ugrani a Plusba valami kajáért, mert nem lenne jó ennivaló nélkül maradni. Persze 11:00 körül el kellene majd indulni, mert kb. 1 óra a reptér innét.

11:10 Sikerült leérni a Plusba. Vettem vész esetére kekszet. Aztán irány a busz, mert késésben vagyunk. 7-es busz, metró. A Kőbánya-Kispesten teljesen véletlenül összefutottam Mapéval meg a barátnőjével. Ő is Szófiába jön, a BME-t fogja képviselni.

11:40 Irány a 200-as busz, ami kivisz a reptérre. Azt hittem hamarabb meglesz ez a része, de a busz mindenhol megáll és még gyorsan sem megy. Délre kint akartam lenni, mert olyan jegyem volt, amit még ott kint át kellett vennem a Malév irodában.

12:15 A többieknek persze volt internetes jegyük, csak nekem kellett ilyesmivel szórakozni. Információ, Malév iroda. Nem voltak sokan szerencsére. Féltem, hogy itt is ki kell majd várni a soromat, ami Check in vége előtt alig fél órával határozottan nem vicces dolog.

12:25 Check in. Már a jegyemmel álltam a sorban a Check in pult előtt, szerencsésnek érezve magam, hogy a jegyátvétel ilyen simán ment. Csomag leadva, írány a biztonsági kapu és a vámmentes övezet.

12:50 Boarding. Utolsók között szálltuk fel a gépre, mert még a Check in-nél összefutottunk Balázzsal (szintén BME) és barátnőjével és most a lányok leléptek, rájuk kellett várni. Tipikus. J

13:05 Felszállás. Végighallgattunk a Safety demo-t, vagyis a mit-hogyan csináljunk, ha baj van és egyéb tájékoztató dolgokat. Aztán irány a kifutó. Azt hiszem egyszer mindenkinek érdemes megnéznie, milyen Budapest felülről. Lélegzetelállító. Sajnos felszállás közben nem lehet fényképezni, ezért nem tudom megmutatni nektek.

A repülőn végre megebédeltem. Csirkés szendvicsre és kólára esett a választás. Igazán jól esett, mert a reggeli csupán egy fél pirítós volt. Belgrád felett a repülési magasságon (kb. 9000m) -53C volt. Igazán meglepő. Az út nagyon rövid, mindössze 1 óra 20 perces, ebből 15 perc a felszállás és 15 a le.

Szófiához közeledve feltűnően más a színe a földnek, mint Magyarországon. Itt valahogy minden barna volt, míg nálunk olyan zöldes.

15:30 Szófa, reptér. Hogy miért nem 14:30? Azért mert más az időzóna, itt 1 órával több van. Útlevél ellenőrzés, csomagátvétel. Balázséktól elbúcsúztam, mert ők valami városszéli 4 csillagosban laknak jó messze mindentől.

Belevetettem magam a pénzváltó keresés hadműveletébe, merthogy nálam csak euro volt. Ezután szereztem gyorsan helyi tömegközlekedéshez jegyet és megkerestem a buszomat.

16:00 284-es busz. Az új reptérről ez visz be a városba. Az első meglepetésem, hogy a buszon semmiféle tájékoztatás nincsen. Semmilyen megálló nincs kiírva és be sem mondják Ez nem is meglepő azok után, hogy a hivatalos tömegközlekedési térképen sincsenek megállók feltüntetve. A bolgárok úgyis tudják. Ez igazán kedves. De ez a fajta „tájékoztatás” eddig úgy tűnik, helyi jellegzetesség, (merthogy például utcatáblát sem láttam még eddig).

Hát nem egy BKV. Most tessék kicsit magunkba nézni (mit is szidunk mi). Itt a buszok úgy indulnak, hogy az ajtó még nyitva van. Ha bénázol, így jártál és ha nem ugrasz le időben megállás után, simán fent maradsz. Ez is kedves. De van még egy apróság: nekem elvileg a 284-es végállomásáig kellett mennem és onnét továbbmenni. Ez egyszerűen hangzik. Ha megáll a busz, a végén leszállok és kész. Igen, de nem áll meg, mert körbe megy. Ráadásul visszafelé más útvonalon. Ügyes. Erre akkor eszméltem rá, amikor egy ugyanolyan megállóban, mint a többi, mindenki leszállt és új nép özönlött fel. Nos, amikor már azt látod, hogy jönnek felfelé, felejtsd el, hogy le fogsz szállni. Nem fogsz. A busz nyitott ajtóval már indul is. Sebaj, a következő megálló talán nem lesz messze. Ez bejött. Egy nagy park mellett le is szálltam és elővettem a GPS-es PDA-t, amit előző nap szereztem be a cégtől. Hamar megtalálta a műholdat és megkerestettem vele a hotelt. Nem tűnt messzinek, így legyalogoltam.

16:50 A hotel. Kívülről tényleg olyan, mint képen. Viszont belülről… Hadd mondjam, hogy nem vagyok lenyűgözve. Fizetni előre kellett és hiába euróban van megadva az ár, abból nem tudnak visszaadni. Remek. Így történt, hogy egy részét euróban, míg a másikat bolgár levában fizettem ki.

A szoba itt egész konkrétan tényleg csak egy szoba. Ágy, szék, éjjeli szekrény, fogas. Ruhásszekrény nincs. Minek igényeskedjünk, ha ott a fogas? Amit nem soroltam fel, az minden egy közös részben van, amin talán 4 szoba osztozik. Az enyém a konyhából nyílik és az ajtaján tejüveg van. Ez azért praktikus, mert ha véletlenül valaki itt mászkál este, arról biztosan tudni fogok. Sebaj. A padló valami régi parketta és egyfolytában hallani a felső szomszédot. Ha este is ennyit fog mászkálni, nem sokat fogok aludni. A szoba ablakából pedig csodás kilátás nyílik egy volt szocialista ország fővárosának jellegzetes belsőudvarára. Nem mondom, vendégmarasztaló.

17:30 Fedezzük fel a környéket! A kaja a legfontosabb, úgyhogy elmentem terepszemlére. Van valami főutca-szerűség innét nem messze. Az árusok mindenhol ugyanazt az árut árulják és számomra megfejthetetlen ennek a tárgynak a miléte (mármint, amit mindenhol árulnak). Olyasmi, mint amikor régen anya fonalból babát csinált meg pompom-ot. Ez valami éppen aktuális őrület lehet errefelé. Visszafelé találtam egy Pizza Hut-ot, ahol láttam, hogy van free wifi, így gondoltam visszaugrok a gépemért a hotelbe és a vacsorát a gép előt töltöm majd.

17:50 Hotel. Gyorsan fel akartam tölteni a képeket a gépre, hogy a blogra feltolhassam őket, mire kiderült, hogy itt is van wifi. Méghozzá ingyen. Első pozítív élmény, legyen még sok ilyen. Viszont éhes vagyok, úgyhogy akkor pizza lesz elhozatalra.

18:00 Pizza Hut. Tudnak angolul. Nagyszerű. Normál görög pizza elvitelre, meg egy Pepsi. Míg készült a pizza neteztem a PDA-ról, meg néztem a bolgár felszolgáló csajokat. Nem is rosszak, lehet holnap is pizzát vacsorázok.

18:20 Hotel, sötét. Kiderül, hogy a szobámba piros izzó van (az egyetlen lámpába). Az ágynemű is piros (selyem). Igazán hangulatos, de ezt a helyet most nem éppen egy olyan hotelnek érzem, ahova üzletemberek járnak. Gondolom értitek. Bár eddig nem tapasztaltam semmi vészes dolgot.

Még valami a hotelről: a neve Red Bed and Breakfast. Oké a red bedet már megtaláltam, de mi a helyzet a reggelivel? Nos, a reggeli igazából itt egy érdekes állatfaj. Amikor meghallottam, hogy mikortól van, azt hittem a kiscsaj nem tud angolul és félrebeszél. Sajnos nem. Tényleg 10:15-től 11:15-ig van. Igazán kedves, ezzel jól megoldható, hogy a többség ne vegye igénybe ezt a szolgáltatást. Képzelem, ahogy a kedves vendég a falat kaparja éhségében negyed 11-ig. Mindenesetre furcsa.

18:30 Kaja, aztán megírtam ezt, amit most olvastál.

Holnap próbálok képeket csinálni. Viszont most Ági kis gépe van csak nálam, így ne várjatok művészi képeket. Ez most egy élménybeszámoló csupán.