Szófia IV.

Tegnap még az étteremben megbeszéltük, hogy másnap délelőtt átmegyek a többiekhez és a gépem indulása előtt felmegyünk a hegyre kirándulni egyet. Reggel viszont nagyon úgy tűnt, hogy 11 előtt nem tudtam volna odaérni, így ez a program nekem sajnos kiesett, pedig szívesen mentem volna.

11:30-ig el kellett hagyni a szállodát, így reggeli után összecsomagoltam és elindultam lefelé. A recepciónál viszont csak a tegnap esti biztonsági őr volt, aki egy kukkot nem tudott angolul, így a check out némiképp körülményes volt. Végül úgy gondoltam, hogy lemegyek az étterembe és szerzek magamnak egy tolmácsot, mert az őr még a mutogatásból sem értett. Pedig elvileg kellett volna látnia már kijelentkező vendéget. Így kényszermegoldásként a szállodában működő étteremből az egyik pultost magammal rángattam, hogy legyen kedves elmesélni az emberemnek, hogy szeretném elhagyni a hotelt és szeretnék egy tisztességes számlát kapni a cég nevére. Mint kiderült ő nem adhat számlát és belátható időn belül nem is lesz a szállodában olyan ember, aki adhat nekem ilyet. Végül abban maradtunk, hogy csak annyit tudnak tenni, hogy e-mailben utánam küldik, addig pedig elégedjek meg a lepecsételt papír fecnivel. Kérdés, hogy azzal a könyvelésünk mit csinál majd. Mindenesetre nem várhattam meg a keddet (merthogy végül már egy kisebb akciócsoport gyűlt össze, és arra jutottak, hogy sajnos csak kedden tudnak majd nekem számlát adni.) Remek, nem?

Mindegy utoljára még bejártam egy kicsit a várost szuvenír után kutatva, majd megkerestem azt a padot, ahol érkezésemkor a 284-es buszról leszállva megpróbáltam eldönteni, hogy most hol is vagyok valójában. Itt eltöltöttem némi időt összegezve magamban az elmúlt napok történéseit és még egy kicsit szívtam Szófia szmogos levegőjét. A szmog ellenére nagyon romantikus volt, merthogy ez alatt a pár nap alatt kicsit megszerettem a várost a maga hibáival együtt. Valahogy van benne valami.

Miután számon vettem az élet nagy kérdéseit és létem a világban betöltött helyét, elindultam a 284-es azon megállójába, amiben 28-án leszálltam. Lett volna másik megálló közelebb, de nekem ez kellett. Úgy gondoltam, hogy ezzel tudok igazán keretet adni ennek az eltöltött 4 napnak. Mondhatni, a tökéletes befejezés.

A busz sokára jött. Állhattam vagy 40-50 percet a megállóban, mire feltűnt. És képzeljétek, még utas tájékoztatást is találtam ebben a megállóban, pedig korábban váltig állítottam, hogy itt nem törődnek az ilyesmivel. Igaz cirillül volt, de már ez is valami.

Útban a reptér felé még vetettem pár pillantást Szófia külvárosának szörnyű állapotban levő paneljeire. Ez a kép egy kicsit más, mint amit a belvárosban láthat az ember, de ez is Szófia. Ettől lesz ez olyan kerek.

Éhes voltam, úgyhogy a reptéren nem akartam sokat szórakozni. Szerettem volna mihamarabb letudni a check in-t és a biztonsági ellenőrzést, hogy mihamarabb departure lounge-ba juthassak, ahol már csak a beszállásra kell várakoznom, miközben elfogyaszthatom az ebédemet. Az egyik büfénél sorban állva összefutottam Andreas-szal és egy másik SAP-s német sráccal, akik a Frankfurti gépükre vártak. Mint kiderült, a gép a németországi nagy viharok miatt elég tetemes késésben volt. Beszélgettünk pár percet, majd sok szerencsét kívánva nekik elindultam a B8-as kapu felé, ahol az én gépem boarding-ja volt.

A repülőről még egy pillantást vetettem a városra, ami felülről még szebb talán. Igen, azt hiszem most már tudom szépnek látni. :)