Cikkek Video Facebook Twitter Flickr Adok-Veszek FAQ Olvasóim

Copyright

Az oldalon található képek Kiss Ákos szellemi tulajdonát képezik (kivétel ahol külön jelezve van más fotós, mint alkotó). A képeket engedély nélkül felhasználni, átalakítani illetve terjeszteni nem lehet. Minden jog fenntartva!

Fényérték

2010. június 26., szombat

Time-lapse videó kompakt géppel

A blog rendszeres olvasói valószínűleg emlékeznek rá, hogy pár héttel ezelőtt vásároltam egy kompakt, digitális fényképezőgépet. A cél az volt, hogy minél kisebb felszereléssel tudjak mászkálni.


A Canon PowerShot G9 mellett szólt többek között az is, hogy tud time-lapse videókat készíteni. Igen ám, de azok a videók 640x480-as felbontásúak és csak 1 vagy 2 másodperces időközönként lehet képet készíteni vele (amit aztán magától videóvá alakít). Ez sajnos nekem kevés volt, így más megoldást kellett keresnem. Korábban írtam a CHDK nevű nem hivatalos operációs rendszerről (ha hívhatom így), mely sok új lehetőséget ad a gépünknek, azonban sok hátránya is van. Én most újra nekifutottam a CHDK használatának és kiderült, hogy time-lapse videók készítéséhez nagyon jól használható, hiszen több ilyen scriptet is írtak már hozzá (az amúgy nagyon egyszerű uBasic nyelven).

A CHDK segítségével így lehetőségem volt nagy felbontásban sorozatot készíteni tetszőleges időközzel, amit aztán később 16:9-es képarányúra vágtam és full HD méretre (1920x1080) méreteztem. A képek készítését egyébként az alap 12MP-ről átállítottam 5MP-re, így egyrészt több fotó fér a memóriakártyára, másrészt a HD felbontáshoz bőven elegendő és még a batch feldolgozás is gyorsabban megy.

Az első kísérletet itt láthatjátok.

Canon PowerShot G9 Test - Full HD felbontású time-lapse videó

Sajnos a dolog még sok sebből vérzik, de igyekszem még tökéletesíteni a dolgon (sőt legközelebb a WB-t is beállítom majd normálisan :) ). Remélem legközelebb már egy minőségi videót tudok majd feltenni ide. :)

A DSLR-rel szemben nagy előny, hogy a G9-ben nincsen mechanikus zár, így a nagy számú expozíció nem jár zárkopással.

5 megjegyzés:

A írta...

Hi!

Remek lett ez a time-lapse videó! Mostanában én is próbálkoztam ilyesmikkel,eleinte teljesen manuálisan, néhány másodperces részleteket -rázós lett, mert gyenge az állványom és szeles idő is volt- aztán notebookról vezérelve a gépet a Breeze DSLR Remote programmal.
Egyébként tényleg húzós dslr-nél a rengeteg expó, viszont szerintem a G9-ben is van mechanikus zárszerkezet, csak jóval egyszerűbb és nincs ugye tükörreflex, messze nem árt neki annyit. :)

Az én próbálkozásom: http://www.schrajmund.info/2010/06/passage-of-time.html

további szép fényeket! :)
Rajmund

flycorvus írta...

Hello. Jelenleg magam is timelapse video-k készítésén gondolkodom, illetve néhány tesztvideo-t már készítettem. A dslr vs. digikompakt felvetéshez szólnék hozzá, a dslr mellett fogalnék állást, több okból kifolyólag.
Először: nagyon kevés kompakt gép tud valós széleslátószögű képeket készíteni (15-16mm FF-re vetítve), leszámítva a méregdrága milc gépeket, amire már rakhatunk uwa lencsét, általában szintén méregdrágán. Köztes megoldás lehet az előtétlencsék alkalmazása, de itt kompromisszumos lesz a minőség.
Másodszor: dlsr vs kompakt dinamikaátfogás, hosszú expozíciónál vagy magas iso értéknél tapasztalható zajszint, mindegyik paraméter jobb egy dslr esetében.
Harmadszor: árak. Az általad használt G9 (és kategóriatársai) jó képminőségű de borsos árú kompakt gépek, ellenértékükből három vagy négy zárcserét is vígan kifizethetünk egy márkaszervízben.

Ha a belépő dslr-ek átlagos százezer expora tervezett zárélettartamából indulunk ki, vagyis kicsit sarkítva és ideális esetben százezer expo után cseréltetünk zárat, ez akár félmillió expot is jelenthet (feltéve hogy vázunk más része nem adja meg magát ezalatt). Vagyis pal szabványnyal számolva (25fps) húszezer másodpercnyi, csaknem hat órányi timelapse video-t készíthetünk. Fanatikus timelapse-rajongó legyen a talpán, aki tud időt szakítani az életéből félmillió expo ellövésére, helyszínek körülmények megtervezésére, képfeldolgozásra, mozgókép-szerkesztésre, publikálásra.

Persze mindez nagyrészt elmélet, gyakorlati tapasztalataim minimálisak.

További jó fényeket. Z

Akos Kiss írta...

@ray: csak most látom ezt a kommentet, bocsánat, hogy nem reagáltam. Klassz lett! Csak nem a V2-ből készült a felvételek egy része? :) Én is lehúztam ott pár évet diákként. :D

@flycorvus: a kérdés igazából az, hogy mi a cél? Ha profi time-lapse videóra van szükség, akkor természetesen a kompakt gép nem jöhet szóba.

Azonban a zárcsere árát szerintem alábecsülöd. Egy középkategóriás váznál 65.000Ft-ért cserélnek zárat a márkaszervízben. Nem olcsó mulatság.

flycorvus írta...

Középkategóriánál ok, én a Canon lowbudget szériából indultam ki, pl 450D zárcseréje 35ezer Ft. Én is ezt a vázat bitorlom, használtpiaci értéke sajnos már alig van, ezért tervezem timelapse videókhoz használni, akár többszöri zárcserével.

flycorvus írta...

Üdv ismét!

Cirka egy hónapja szóltam hozzá a cikkedhez, azóta kb tízezer expo került a 450Dm-be, legnagyobbrészt timelapse nyersanyag formájában. Kiváncsi vagyok mennyit bír majd a váz az eredeti zárral.

Itt van néhány tesztvideo (egyelőre hang nélkül): http://www.youtube.com/watch?v=RNKP6UF_KpM