Cikkek Video Facebook Twitter Flickr Adok-Veszek FAQ Olvasóim

Copyright

Az oldalon található képek Kiss Ákos szellemi tulajdonát képezik (kivétel ahol külön jelezve van más fotós, mint alkotó). A képeket engedély nélkül felhasználni, átalakítani illetve terjeszteni nem lehet. Minden jog fenntartva!

Fényérték

2011. január 24., hétfő

2011-es tervek

Bár eléggé elkéstem ezzel az újévi tervezgetéssel, azért így utólag megpróbálom kitűzni a fotózással kapcsolatos céljaimat. 

Az első és legfontosabb, hogy próbálok kitalálni magamnak valamiféle projektet, ami nem túl szigorú (pl. nem vállalok be egy 365 projektet), de azért valamiféleképpen ösztönöz a kreatív munkára. A hétvégén egyébként ismét kedvet kaptam a fotózáshoz, úgyhogy vannak jelei annak, hogy kilábalok a fotós válságból. :)

2011-ben szeretném fejleszteni, illetve újragondolni a felszerelésem összetételét. Ennek kapcsán a lassan 3,5 éves 400D helyére szeretnék egy új vázat. Az már számomra kiderült, hogy közel sem akarok 300eFt feletti kiadásokba bocsátkozni, így a 7D és az afölötti gépek kiesnek a látómezőmből. Marad tehát az alsó kategória, abból is a 60D. Hogy miért éppen az? És tudom-e, hogy az nem az 50D utódja? Igen, tisztában vagyok vele, hogy a 60D-nek a nevén kívűl semmi köze nincsen az 50D-hez, de szerencsére a fókuszrendszere nem lett rosszabb (de jobb se). És ez számomra a kulcs, ami miatt nem az 550D mellett teszem le a voksom (hiszen ott a fókusz ennél valamivel gyengébb).

A 400D mellett szeretném lecserélni az alapzoomomat, a Sigma 17-70 objektívemet is, ami bár meglehetősen univerzális objektív, elértem a korlátait. Itt két versenyző van partyban: a Canon 17-55 f2.8 IS USM és a Canon 24-105 f4/L IS USM. Mindkettő nagyon jó objektív és mindkettő mellett rengeteg érvet fel tudok sorolni. A 17-55 azért lenne nagyon jó, mert megmaradna a nagylátószög és az f2.8 is nagyon jól jönne, míg a 24-105 egy sokkal univerzálisabban használható tartomány. Az nálam nem szempont, hogy a 24-105 használható full-frame vázon is, mert úgysem akarok olyan vázat venni. Ha a 17-55 mellett döntenék, akkor a 35mm f2.0 obim is feleslegessé válna, így annak árát is felhasználhatnám a fejlesztésekhez. Nehéz lesz dönteni, de talán a 17-55 mellett több érv szól.

Valószínűleg eladósorba kerül majd a 400D+markolat+kitobi+kioldó+CF kártyák+akksik összeállítás, a Canon PowerShot G9, a Sigma 17-70 és opcionálisan a Canon 35mm f2.0. Persze ezeket ebben a postban még nem tekintem meghirdetett portékáknak, mert a váltáshoz még nincsen meg a keretem, így ez a tavaszig még csupán egyfajta tervként fogható fel. Sőt, igazából ez egy 2011-re vonatkozó meglehetősen ambiciózus éves terv.

Összefoglalva, 2011 év végére szeretném, ha így nézne ki a fotós táskám (kiemelve, ami még nincsen meg):

  • Canon EOS 60D
  • Peleng 8mm f3.5
  • Canon 17-55 f2.8 IS USM vagy Canon 24-105 f4/L IS USM
  • Canon 35mm f2.0 (csak akkor, ha a 24-105-öt veszem, különben a 17-55 mellett felesleges)
  • Canon 50mm f1.8 (ha sikerül megjavíttatni, de a 17-55 mellett ez sem lenne égetően fontos)
  • Canon 70-200 f2.8/L USM
  • Canon 580EX II
  • 2db Nikon SB-26
  • Egyéb apróságok
Természetesen ez egy optimista forgatókönyvet feltételez. Reméljük APEH/NAV bácsi is úgy akarja, hogy ez teljesüljön. :)

12 megjegyzés:

szabopal írta...

24-70 nem játszik?
24-105-nél nagyon karcsú az az F/4...
17-55-ről pedig pont ma volt szó egy másik google csoportban, hogy milyen típushibája van...
privátban szívesen tovább küldöm.

Akos Kiss írta...

A 24-70 egy batár. :)
Az f4 tényleg karcsú, én is így érzem.
A típushiba érdekel. Légyszi küld át! :)

GrafUr írta...

Hohóó, ha bármikor az év során eladóvá válik a Sigma 17-70, akkor engem érdekelne! :) Nagyjából félév múlva válik nálam is esedékessé a dolog, így nagyjából azonos az időzítés.. :)

Andor írta...

Szakmailag sokat nem tudok hozzáfűzni, már azért sem, mert Nikonos vagyok (tudom, senki sem tökéletes :-)) - mindenesetre szép terv, sok sikert a hozzá!

csabicsekk írta...

Én pár nappal ezelőtt váltottam 450D-ről 60D-re és hamar barátok lettünk.
7D-t én sem engedhetek meg magamnak, ezt pedig nem vettem volna meg a "bevezető", 300 ezer körüli árán, akkor inkább 50D. Most viszont elég közel került a 50D és a 60D ára egymáshoz, így nem is volt kérdés, hogy inkább ezt veszem meg.
Mivel eddig alsóbb kategóriás gépet használtam, így nekem nem hiányoznak a 60-asról azok a dolgok, amelyeket sokan negatívumként említenek, pl. hogy nem fémvázas, nincs rajta joystick, stb.
Hétvégén színházban fotóztam vele egy fix 50-essel és amit imádok benne: 2,8-as rekeszen ISO 500-640 körül nem sok dolga volt Lightroom zajszűrőjének!
Pár kép: http://indafoto.hu/csabicsekk/magyar_muvek_x_szemleje/
Szerintem jó üveggel jó választás a 60D, ajánlom neked is! ;)

KTobi írta...

A fókuszrendszert azért nézd meg. Tapasztalatom azt mutatja, hogy a Canon a fókuszrendszer nagyon elrontotta. 40Dn a Sigma 17-70 külső vakuval, rendes segédfénnyel is sok félrefókuszált képet csinál "sötétben". Lehet, hogy egy Canon lencsével nincs ennyi baj, főleg ha fényes. Következő vázon más fókuszrendszert nézek az biztos. Vagy legyen Nikon politika, hogy kevés fókuszpont, viszont azok elég nagyok, vagy rakjanak több aprót. Ez a szétszórt kilenc apró pont sokszor nem elég. Javában középső fókuszpontot használom, és az ha egy hajszállal nagyobb a mérete a többinél. Sötétben ha nem látsz jól így se a keresőn, nem biztos, hogy a legkontrasztosabb témát meg tudod találni, hogy pont a fókuszpontba essen. Persze ez a felhasználási területtől is függ.

TiSza írta...

Azt írod, hogy a 60D mellett szól az 550D-vel szemben a jobb fókuszrendszer. Ez mit jelent? A leírások szerint mindkettőn kilenc kereszttípusú fókuszpont van, középen f/2,8 érzékenységűvel. Vagy ezen belül van valami különbség köztük?

Unknown írta...

Hasonló dilemmák... vázzal még várok de obi aktuális 17-55 2.8 IS #&@$ drága, sigma 17-50 OS 2.8 nem jön képbe? tipushibák érdekelnének!

Akos Kiss írta...

@csabicsekk: köszi, hogy megosztottad a tapasztalatokat! :)

@KTobi: Sajnos a Sigma 17-70 nem a legjobb fókusz tesztre, mert néha hajéamos tévedni. Ez ennek a típusnak sajátja.

@Tisza: a 60D-ben minden fókuszpont kereszt szenzoros, míg az 550D-ben csak a középső. Emellett a 60D keresője jóval nagyobb és világosabb is a pentaprizma miatt.

@G@bor: átnéztem sokszor a kínálatot és a Canon-ra voksolnék, ha nem lennének a gondjai. Írok majd post-ot a kutatás eredményéről.

TiSza írta...

Tényleg, igazad van. Ezt elnéztem a canon oldalán. Köszönöm!

Névtelen írta...

azért az 50 1,8 kelleni fog a 17-55 mellett is, hidd el..

Akos Kiss írta...

Már lassan 1 éve nincs 50-esem és elég jól megvagyok nélküle. Most a 35mm f2.0-t használom sokat,az bőven elég.